Fejezetek az egyházi jogalkotás történetéből

A Katolikus Egyház kezdettől fogva rendelkezett jogi jellegű szabályokkal. Ezek a szabályok nem pusztán a Krisztus nevére megkeresztelkedettek közötti viszonyokat rendezték, hanem elszakíthatatlanok voltak Jézusnak az Isten Országára vonatkozó tanításától, cselekedeteitől és az általa alapított szentségek kiszolgáltatásától, különös tekintettel az Oltáriszentség megünneplésére. Ezt kezdetben főképp szokásjogi normák, később a zsinati és pápai, illetve püspöki jogalkotás követte, amelyet alapvetően befolyásolt az izraelita szakrális jog, majd a római jog erőteljes hatása. Az Egyházban tehát a szakrális jelleget megőrzött, önálló, az egyes államoktól és politikai rendszerektől független jogalkotói hatalom létezik, mely jogosult saját jogának az alkalmazására és szankcionálására. Az egyházi jogszabályok összefoglalására az egyháztörténelem folyamán számos gyűjtemény keletkezett, melyek kezdetben a szokásjogot, a későbbiekben pedig főképp zsinati kánonokat, pápai ügyleveleket, egyházatyák által írt szövegrészleteket, bibliai vagy más teológiai írások idézeteit tartalmaztak. A Corpus iuris canonici-ben található nagymennyiségű, konkrét esetre hozott és az Egyház történetének különböző időszakaiban megszületett joganyag alkalmazása számos esetben nehézkessé és bonyolulttá tette a kánoni jogalkalmazást, valamint többször félreértelmezésekre adott okot. Szent X. Piusz pápa éppen ezzel az indokkal indította el a kánonjog első kodifikációját 1904. március 19-én. Az 1917. május 27-én kihirdetett Codex iuris canonici-t, melyet a II. Vatikáni Zsinat után az 1983. január 25-én kihirdetett új Egyházi Törvénykönyv követett. A jelen kötet ennek a kikristályosodási folyamatnak egyes területeit és témait igyekszik bemutatni.