Visszaemlékezéseim

A két világháború között Magyarországnak három olyan igazságügyminisztere volt, akik visszaemlékezésben megírták életútjukat. Zsitvay Tibor emlékezése Svájcban, levéltárban van letétbe helyezve, Lázár Andorné a Kálvin kiadó gondozásában jelent meg. Vladár Gáboré - akit ifj. Fasang Árpád 1991-ben Zord idők igaz tanújának nevezett - most, halálának 25. évfordulóján kerül kiadásra. Ez a visszaemlékezés egyedülálló. Nemcsak azért, mert megírásának körülményei egészen szokatlanok, ugyanis olyan valaki írta négyéves fáradhatatlan munka eredményeképpen, aki látását egy tragikus favágás során elveszítette, hanem azért is mert olyan valakiről van szó, aki messze kimagaslott kortársai közül. Nagyságát lemérni azonban mégsem olyan könnyű, mert széleskörű jogi tudása polihisztorrá avatta, szerteágazó egyházi szolgálata alázatos Krisztus-hívővé minősítette, káprázatos klasszikus műveltsége pedig páratlan szerénységgel, igazságot kereső állhatatottsággal, mélységes család- és emberszeretettel párosult. Munkája egyedülálló kortörténeti dokumentum, mely fölöleli a XX. század két harmadának a történetét, kezdve a család eredetének az ismertetésétől, az olasz front poklának a leírásától az igazságszolgáltatásban eltöltött éveken át, a Lakatos kormány igazságügyminisztereként átélt sorsdöntő eseményeken és kitelepítés megpróbáltatásain keresztül a biai présházig. Vladár Gábor alakja nehéz időkben nőtt naggyá. Mindent megtett, hogy a jogrendszerünket elsöpréssel fenyegető idegen áramlatoknak gátat vessen - írja róla Komjáthy Miklós. 1944-ben a nyilaskormány, 1951-től a Rákosi kormány üldözöttje votl. 2 és fél év a tomori kitelepítés, 10 év és egy hónap a biai száműzetés. Látását elveszíti ugyan, de a lelke fénye világít.