A magyar irodalom története I-II.

Folyamatos szövegként, kézírásban, a Mohács utáni pusztulásból csupán néhány bizonyíthatóan XIII-XIV. században magyarul fogalmazott költemény vagy hitszónoklat-részlet maradt ránk. A biblia első, általunk ma ismert magyar nyelvű szövegét 1466-ban Moldvában másolták. Tudjuk viszont, hogy a nép ősidők óta énekelt anyanyelvén fogalmazott dalokat, hősi regéket. Ezeket a közemlékezet megőrizte. Sylvester János, az Újtestamentum fordítója döbbent rá anyanyelvünk költői jelentőségére: „Kísőn vivők eszünkbe az mi nyelvünknek mindenben való magyar nemes voltát.” Bizony későn, mert az István király szervezte magyar állam szétesőben volt. A nemzet egységét már csak nyelvünk őrizhette meg. Őrzi is mindmáig. Jókai szavával „az édes anyanyelv múltunk, reményünk, jelenünk.” E könyv olvasója örömmel ismerheti fel „elménk éles voltát a lelésben”, s hogy a szép magyar beszéd „nem egyéb, hanem magyar poézis”.(Nemeskürty István előszavából)