A lélek kialszik
Athenaeum Irodalmi és nyomdai R.-T.Leírás
Talán mindegyik Zilahy-írásnál igényesebb mű ez, nemegyszer az író tájékozódó készségének, életismeretének gazdagságával lep meg. 1931-ben született,a világválság utórezgéseként, de Zilahy kései pályaszakaszára is kihat azáltal, hogy egy Amerikába szakadt, fiatal jogász életküzdelmét jellemzi az aktualitás érvényével. A fordulatos - s gyakran izgalmasan bonyolított -eseményeknél fontosabb, hangsúlyosabb a vergődő lélek állapotváltozásainak rajza. Zilahy meggyőzően érzékelteti: hogy satnyul a szellem a szülőföld gyökérzetének megszakadásával. A regény főhőse majdnem ugyanazt az utat járja, melyet - más történelmi, politikai feltételezéssel - majd maga az író is megtesz - úgy mintha elfeledte volna egykori figyelmeztetését. Igaz, a becsületesek, jóhiszemű tévedők módján szenved ő is a hazátlanság tudatától, miként regényalakja, aki az idegen környezetben nem válik cinikussá, teljesen hűtlenné sem, hanem a nosztalgiába - egyetlen érzésbe fogódzik.