Krisztus-himnuszok az Újszövetségben

Ha végigolvassuk az Újszövetség iratait, könnyen meggyőződhetünk arról, hogy Jézus személyét illetően ugyanaz az alapvető meggyőződés tükröződik bennük: Jézus egyedülálló fiúi kapcsolatban áll Istennel, az Atyával, s ez a kapcsolat már a földi lét előtt is fennállt. Jézus a Messiás, akiben az Ószövetség végidőre vonatkozó jövendölései valósággá váltak. Ő a Megváltó, aki megszabadította az emberiséget a bűn hatalmától, és üdvösségre vezeti a benne hívőket. Ez a közös hitbeli meggyőződés az egyes iratokban eltérő irodalmi formákban jut kifejezésre: az evangéliumokban Jézus tanításának közlésével, illetve Jézus tetteinek elbeszélésével, a levelek nagy részében pedig a megváltás mibenlétének és jelentőségének fejtegetéseivel. Ugyanakkor az újszövetségi könyvekben olyan, viszonylag rövid szövegek is találhatók, amelyek igen ünnepélyes és magasztos formában tárják elénk Krisztus titkát. Ezeket a szövegeket a biblikus szakemberek gyakran a „himnusz” műfaji megnevezéssel illetik. Bár a megjelölés jogosságát illetően manapság kételyek fogalmazódtak meg, a „himnusz” főnévnek az ókori irodalomban megfigyelhető tág alkalmazása alapján mégis kitarthatunk mellette. Jelen kötet az újszövetségi himnikus szövegek közül hetet elemez az exegézis szempontjai szerint. A szövegek kiválasztásánál fontos szempont volt az a tény, hogy ezek a mai liturgikus gyakorlatban is kiemelt szerepet kapnak: többségük (Fil 2,6–11; Kol 1,15–20; 1Tim 3,16; 1Pt 2,21–25; Jel 5,8–14) helyet kapott a zsolozsma Esti dicséret imaórájában, s persze a szentmisék olvasmányai között is megtalálhatók. Külön kiemelendő, hogy a Zsid 1,1–4 és a Jn 1,1–18 szakaszait karácsony ünnepi szentmiséjén olvassuk fel. A könyv – amellett, hogy betekintést nyújt az exegézis módszertanába – a Krisztusba vetett hit elmélyülését és az imaélet gazdagodását is elősegíti.