Hit és képzelet

A teremtés jelen idejének visszfénye, szinte szakrális cselekménye az, amire a tehetség adományának törvényei vezetik a jó alkotókat. Méltóvá a művet ahhoz, hogy a teremtés szerény részese, de új valóságdarabkája legyen, nem az alkotó nemes szándéka, választott témája, tárgya teszi, hanem benső erőiben megnyílt mondanivalója, sugallata. A remekmű nem illő témaválasztással, hanem minősége által válhat szakrális szépségűvé. Létünk elvesztésének talán egyetlen emberileg lehetséges rehabilitációja a művészet, mely akarva vagy öntudatlan az örökre megmaradó (csak hit által megsejthető) valóság szépségét próbálja meg előlegezni. Vigaszul és erőforrásként.