Evangeliarium - a vasárnapok és ünnepnapok számára
Szent István TársulatLeírás
XVI. Benedek pápa egyik beszédében találjuk az örök érvényű kérdést és rögtön utána Egyházunk válaszát: „Mit ad nekünk valójában Krisztus? Miért akarunk Krisztus tanítványai lenni? A válasz: mert reméljük, hogy a vele való közösségben megtaláljuk az életet, azt az életet, amely valóban méltó erre a
névre, és ezért szeretnénk megismertetni Őt másokkal is, szeretnénk átadni az ajándékot, melyet Őbenne megtaláltunk.”
Krisztus Urunk megismertetésének, az Őbenne megtalált ajándék továbbadásának új eszközeként a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nagy örömmel bocsátja közre az Evangeliariumot. Ennek a liturgikus könyvnek eddig – a II. Vatikáni Zsinatot követő liturgikus megújulás óta – magyar nyelvterületen nem létezett hivatalos kiadása. A könyv a vasárnapokra és ünnepnapokra szóló evangéliumok szövegeit tartalmazza. Elrendezésében követi az egyházi év felépítését. A hároméves olvasmányciklus nem külön-külön, hanem az egyes napokhoz kapcsolva található meg. A függelékben fellelhetjük a Nagyboldogasszony főünnepéhez tartozó evangélium lekottázott szövegét, amely mintaként szolgál a perikópák énekléséhez. A hiánypótló kiadványban a Neovulgáta alapján készített bibliafordítás szövegét találjuk.
Püspöki Konferenciánk döntése értelmében ez a fordítás szerepel majd a rövidesen megújuló olvasmányoskönyvekben is.
A Római Misekönyv Általános Rendelkezéseiben olvassuk: „Az Evangélium felolvasása az Ige liturgiájának csúcsa. Maga a liturgia tanít a neki kijáró legnagyobb tiszteletre, amikor az Evangéliumot a többi olvasmánnyal szemben sajátos tisztelettel tünteti ki.”
Ennek a sajátos tiszteletnek egyik megnyilvánulása, hogy az Evangélium hirdetése a szentmisében az olvasmányos könyvtől megkülönböztetett, az Örömhír súlyát hangsúlyosan kiemelő kiadványból történik.
Kívánjuk, hogy az Evangeliarium használata járuljon hozzá eucharisztikus ünneplésünk fényének emeléséhez és az evangelizáció sürgető feladatának
teljesítéséhez.
Ez a reprezentatív, az Evangéliumhoz, annak ünnepélyes felolvasásához méltó megjelenésű kiadvány azonban nem csak a templomainkban használható, hanem családi, közösségi összejöveteleinken, közös imádságaink alkalmával, legyen szó karácsonyi, húsvéti, vagy más ünnepi eseményről.
Az Evangéliumos könyvre egyházi intézményeknek 20% kedvezményt tudunk biztosítani!
Intézményi megrendelés leadása előtt érdemes vevőszolgálatunkkal egyeztetni.
Paraméterek
| Kötésmód | Keménytáblás, aranyozott műbőr kötés |
| Megjelenés dátuma | 2025-12-21 |
| Szélesség | 21 cm |
| Hosszúság | 29 cm |
| Oldalszám | 418 oldal |
| Sorozat | Liturgikus könyvek |