Egy tomista jog- és állambölcselet vázlata I.

A kötetben a tomista jog- és állambölcselettel kapcsolatos reflexióit összegzi. Horváth Sándor domonkos rendi professzor (1884–1956) neotomista kérdésfeltevése, művei, továbbá az azokon belül elemzett kérdések szellemi horizontja, alapvetően motiválta a jelen mű megszületését. A kánonjognak – mint az Egyház önálló belső szakrális jogrendjének – megértéséhez, és az egyes jogágaiban felmerülő elméleti és gyakorlati kérdések adekvát megoldásához elengedhetetlen az egyházjogon belüli jogfilozófiai elvek megismerése. Nyilvánvaló, hogy az Egyház doktrinális és diszciplináris egysége alapján minderre csak a belső teológiai tartalommal való szoros kapcsolat szem előtt tartásával van lehetőség. A kánonjogi rendszer egyes elemeit így csakis az Egyház céljának, azaz a lelkek üdvössége előmozdításának a tükrében lehet helyesen értelmezni. A 21. század egyedi körülményei között, amikor a klasszikus kategóriák kikopnak az egyes tudományok műveléséből, beleértve a jogra és az államra vonatkozó adekvát kérdések megfogalmazását és az elnyert válaszok megfelelő mérlegelését és osztályozását is; a tomista bölcselet alkalmazása – amely alapvető szerepének megtartása mindmáig kötelező előírásként szerepel a hivatalos egyházi dokumentumokban a teológiai képzés keretében oktatott filozófiai tárgyak tekintetében – stabil és letisztult eligazítást tud nyújtani az emberi együttélést szabályozó jogrend és a tőle elválaszthatatlan erkölcsi magatartás tekintetében. Kuminetz Géza új kötetének, amely a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Intézetének sorozatában lát napvilágot, mindenképpen erénye, hogy a Szerző a tomista jog- és állambölcselet területén megszületett gondolatait és tanulmányait egymáshoz kapcsolva, egy rendszerbe illesztve, gazdag áttekintést ad egy olyan szemléletmódról, amely egységében tud viszonyulni az Isten és ember – ember és ember kapcsolatrendszeréhez, így kellő megalapozást képes nyújtani, nemcsak a kánonjog szakrális jogrendje filozófiai alapjaihoz, hanem általánosságban az ember sajátos evilági küldetéséhez, amely minden kétség nélkül az Isten által adott üdvösségre irányul.