Borjú bécsi D-dúrban

A megélt múlt a prózaíró aranyfedezete. Minden ember életszövetét egyéni sorsa fonja, és az író Isten adta tehetségénél fogva képes szavakba foglalni az élet elmondani érdemes és elmondani szükséges (!) eseményeit. Szükséges! Így, felkiáltójellel. Hiszen aki írásra ítéltetett, annak kötelessége megfelelni ennek.
SZEGHALMI ELEMÉR irodalomtörténetből doktorált - nehéz történelmi időkben. 1929-ben született, s ez máris jelzi, milyen világban nőtt fel, fiatal fiúként átélte a második világháborút, aztán jöttek "azok az ötvenes évek", majd 1956 és az utána következő szürke - elszürkítő - évtizedek, s az 1990 utáni esztendők sem teltek el felhőtlenül. Neki is ezek ellenében kellett élnie. Novelláinak alapélménye a háború, majd a diktatúra okozta megrázkódtatás, s ebbe fonódnak bele a zenei tárgyú elbeszélések. Szeghalmi Elemér ugyanis az írás mellett - az elfojtott szó idején, évtizedekig - az Operaház kórusának tagjaként "énekelte ki" az élet olykor fájdalmas, megpróbáltatásokkal teli, ugyanakkor derűt is kínáló valóságát.
Finom pasztellszíneket festett novelláival köszönti az olvasót, és köszönti a Kiadó a szerzőt 90. születésnapja alkalmából.