Aranykertbe

Hegyeken-völgyeken jártamban, a messzi patakfejekben, zord kősziklák tövén álló csángó házacskák melengető tüze mellett ülvén rengeteget tanultam sokszor teljesen iskolázatlan, ám a bennünket körülölelő teremtett világban velük született intelligenciájukkal, eleik igazságra vezérlő hagyományának fényében tökéletesen eligazodó ismerőseimtől, barátaimtól. Lélekbarázdáló sorsukból fakadó istenes bölcsességük, jóra vezérlő tanításaik, évszázadok megtisztító izzását fuvalló imáik, a gonoszok által megszállott beteget könnyező lélektusában orvosoló „olvasásaik” elragadtatott, eleven hevülete, vibráló eksztázisa formálta könyvemet, amely megtartó szeretetük melege, szívük álomlátó heve, feltétel nélküli hitük aranyló röpte nélkül sohasem születhetett volna meg.” – írja Takács György, aki a könyvben szereplő archaikus népi imádságokat és ráolvasókat 1992 és 1999 között gyűjtötte, javarészt a Csíki-havasok mélyén megbúvó aprócska csángó telepeken, Kosteleken, Gyepcén és Magyarcsügésen. Gyűjteményét a környező vidékek hagyományából merítve sok különleges imádsággal és ráolvasóval egészítette ki, így a szélesebb körben elterjedt, általánosnak mondható pénteki, esti, hajnali imákon túl ritkább szövegek is szerepelnek közöttük.