A kinyilatkoztatás filozófiája

Jelen kötet Friedrich Wilhelm Joseph Schelling (1775–1854) első berlini kollégiumának az anyagát tartalmazza, melyet a filozófus 1841–1842-ben tartott. Az előadássorozat jelentőségét illetően joggal állapítja meg egy neves monográfus, hogy az idős Schelling berlini fellépése az utolsó alkalom volt, amikor az egyetemi filozófia világformáló eseménynek számított.

A jelentős hatású szöveg a korszak filozófiájának alapdokumentuma, s egyúttal a német idealizmus alkotó továbbvitele és lezárása. Bár Schelling a kollégium anyagát nem kívánta közreadni, egyik ellenfele, Paulus lelkész mégis közzétett egy hallgatói jegyzetet 1843-ban. Ennek modern kiadása Manfred Frank munkája, amely a jelen kötetnek is alapjául szolgál, s amely megbízható forrásnak tekinthető a filozófus nagyívű koncepciójára nézve.

Schelling a keresztény filozófia képviselőjeként túllép az a priori észtudományként felfogott negatív filozófián, megalapozza az előre-el-nemgondolható létből kiinduló, pozitív filozófiát, és páratlan spekulatív erővel ragadja meg a mitológia és a kereszténység történetét és lényegi tartalmait. Hegeltől eltérően a kinyilatkoztatást nem a szellem logikailag szükségszerű, immanens önmozgásaként értelmezi, hanem a faktumként felfogott kereszténységgel azonosítja, melynek tartalma maga Krisztus.

Bár a lelkesedést rövidesen széles körű meg nem értés váltotta fel Berlinben, és az idős Schelling hamarosan felhagyott az előadásokkal, gondolatai máig hatóan inspirációt jelenthetnek mindazok számára, akik a kereszténység szellemi tartalmát az idealista filozófia perspektívájából kívánják megközelíteni és felfogni.