Pápák a futballról

Hosszú és kalandos utat járt be a futball, míg a pápai udvar szemében ez az ördögtől való, rendkívül veszélyes, ráadásul protestáns bolcsőben ringatott, s emiatt nagyon nem kívánt sport elfogadott jelenséggé, legszebb játékká, mi több, Isten ajándékává, valamint az erények megszerzésére és gyakorlására ösztönző pasztorációs eszközzé tisztult. Hála érte a jó Istennek és azon földön kívüli labdavarázslóinak, akiket a Földre küldött, akik a pályán és azon kívül is követendő példát adtak emberségből, sportszerűségből, természetfölöttiségből. Ehhez járultak hozzá minden bizonnyal nemes gesztusaikkal azok a katolikus egyházfők, akik felismerték a foci intellektuális, spirituális és morális értékét közvetítő szerepét, konstruktív módon a lelkipásztorkodás szolgálatába állítva azt, nagyrabecsüléssel és szeretetteljesen közeledve annak jeles képviselőihez, felkarolva minden olyan kezdeményezést és rendezvényt, amely a királysoprt és keresztény élet kapcsolatát volt hivatott erősíteni.

A római pápák labdarúgáshoz való viszonyulását, a világ legnépszerűbb sportjáról szóló megnyilatkozásait igyekeztem feltárni és összegezni ebben a könyvben, a 20. század harmadik évtizedétől napjainkig. Megtaláljuk benne a szentatyák főként audienciákon, ritkábban más jellegű találkozókon kilencvenöt esztendő alatt elhangzott és/vagy publikált teljes beszédeit vagy beszédrészleteit, továbbá mindazokat az élethelyzeteket, eseményeket és történéseket, amelyekből kiviláglik Szent Péter modern kori utódainak az egész világot lázban tartó sportággal kapcsolatos gondolatvilága, a gyönyörű játék iránt érzett rokonszenve, valamint az általa megszülető testi-lelki-szellemi kincsek befogadására és jellemformáló aspektusának felhasználására irányuló biztatása.