Nemzetközi neveléstudományi szakfolyóirat Hazánkban 2010-ben jelent meg először a lengyel mintára szerkesztett folyóirat, majd 2011-ben is a korábbi formában látott napvilágot a kiadvány. Az eltelt időszakban szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar hagyományoknak jobban megfelel egy formailag más szerkesztésű, gazdaságosabban forgalmazható, de tartalmilag azonos szellemiséggel készült folyóirat. A lap magyarországi kiadásának szervezője és központja az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. Szerkesztőbizottsága nemzetközi. Ez lehetővé teszi, hogy tartalmilag gazdag és igényes írásokból válogathassunk és több nemzet kiemelkedő szerzői közvetíthessék gondolataikat olvasóinknak. A folyóirat koncepciójának része, hogy sokrétűen értelmezzük a neveléstudomány fogalmát. Pedagógiai, szakmódszertani, pszichológiai, szociológiai, teológiai, filozófiai és művészeti megközelítések, valamint jól bevált gyakorlatok bemutatása is helyet kaphat a lapban. Különösen hangsúlyozni kívánt értéknek tartjuk a katolikus egyházi megnyilatkozásokat, ezek közlését, értelmezését, átadását kiemelkedően fontosnak értékeljük.
Katolikus pedagógia 2011. júl.-dec. Nemzetközi neveléstudományi szakfolyóirat Hazánkban 2010-ben jelent meg először a lengyel mintára szerkesztett folyóirat, majd 2011-ben is a korábbi formában látott napvilágot a kiadvány. Az eltelt időszakban szerzett tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar hagyományoknak jobban megfelel egy formailag más szerkesztésű, gazdaságosabban forgalmazható, de tartalmilag azonos szellemiséggel készült folyóirat. A lap magyarországi kiadásának szervezője és központja az Apor Vilmos Katolikus Főiskola. Szerkesztőbizottsága nemzetközi. Ez lehetővé teszi, hogy tartalmilag gazdag és igényes írásokból válogathassunk és több nemzet kiemelkedő szerzői közvetíthessék gondolataikat olvasóinknak. A folyóirat koncepciójának része, hogy sokrétűen értelmezzük a neveléstudomány fogalmát. Pedagógiai, szakmódszertani, pszichológiai, szociológiai, teológiai, filozófiai és művészeti megközelítések, valamint jól bevált gyakorlatok bemutatása is helyet kaphat a lapban. Különösen hangsúlyozni kívánt értéknek tartjuk a katolikus egyházi megnyilatkozásokat, ezek közlését, értelmezését, átadását kiemelkedően fontosnak értékeljük. 08397 2340 HUF II. János Pál Lublini Katolikus Egyetem | ![]() |