Erdélyi Zsuzsanna a magyar folklorisztika és a vallási néprajz egyik meghatározó alakja, aki az elmúlt évtizedekben elsősorban az archaikus népi imádságok felfedezésével, műfaji leírásával, művelődéstörténeti, irodalmi és folklorisztikai elemzésével és közzétételével szerzett szakmai tekintélyt nemcsak idehaza, hanem határainkon túl is. Kutatói teljesítményének elismerését az Európa-díj, a Pitré-díj aranyérme; valamint számos hazai állami kitüntetés is jelzi. A magyar folklorisztika és vallási néprajz Kossuth-díjas művelője születésnapjára pályatársai és tanítványai állították össze ezt a tanulmánykötetet, mely fontos kézikönyve lehet a néprajzi, művelődéstörténeti oktatásnak is.Munkássága nagymértékben közrejátszott abban, hogy Magyarországon az 1970-es évektől kezdve a vallási néprajz a hatóságoktól is megtűrt tudományos diszciplínaként működhessen. Bár csak alkalmanként adott elő egyetemeinken (ELTE; JATE), nagy hatású publikációival, előadásaival követők és tanítványok sorát indította el kutatóútjukon. E tanulmányok főleg a szakrális szövegekkel és a rítusokkal foglalkoznak. Az archaikus imádságszövegek elemzése mellett népénekkel, énekszerzőkkel, szakrális aprónyomtatványokkal, s azok metszet-ábrázolásaival, valamint e szövegeknek a szokásokban és rítusokban való alkalmazásával. A szerzők között folklorista, irodalomtörténész, orvostörténész, művészettörténész és teológus található, jelezvén, hogy Erdélyi Zsuzsanna munkássága számos tudományterület számára volt inspiráló erejű és hatású. A tanulmánykötet írásai új jelenségekkel foglalkoznak; új szempontokat követnek mind tematikusan, mind módszertanilag, mind pedig az elemzés szintjén.
"Nyisd meg, Uram, szent ajtódat..." Erdélyi Zsuzsanna a magyar folklorisztika és a vallási néprajz egyik meghatározó alakja, aki az elmúlt évtizedekben elsősorban az archaikus népi imádságok felfedezésével, műfaji leírásával, művelődéstörténeti, irodalmi és folklorisztikai elemzésével és közzétételével szerzett szakmai tekintélyt nemcsak idehaza, hanem határainkon túl is. Kutatói teljesítményének elismerését az Európa-díj, a Pitré-díj aranyérme; valamint számos hazai állami kitüntetés is jelzi. A magyar folklorisztika és vallási néprajz Kossuth-díjas művelője születésnapjára pályatársai és tanítványai állították össze ezt a tanulmánykötetet, mely fontos kézikönyve lehet a néprajzi, művelődéstörténeti oktatásnak is.Munkássága nagymértékben közrejátszott abban, hogy Magyarországon az 1970-es évektől kezdve a vallási néprajz a hatóságoktól is megtűrt tudományos diszciplínaként működhessen. Bár csak alkalmanként adott elő egyetemeinken (ELTE; JATE), nagy hatású publikációival, előadásaival követők és tanítványok sorát indította el kutatóútjukon. E tanulmányok főleg a szakrális szövegekkel és a rítusokkal foglalkoznak. Az archaikus imádságszövegek elemzése mellett népénekkel, énekszerzőkkel, szakrális aprónyomtatványokkal, s azok metszet-ábrázolásaival, valamint e szövegeknek a szokásokban és rítusokban való alkalmazásával. A szerzők között folklorista, irodalomtörténész, orvostörténész, művészettörténész és teológus található, jelezvén, hogy Erdélyi Zsuzsanna munkássága számos tudományterület számára volt inspiráló erejű és hatású. A tanulmánykötet írásai új jelenségekkel foglalkoznak; új szempontokat követnek mind tematikusan, mind módszertanilag, mind pedig az elemzés szintjén. 02270 2610 HUF Szent István Társulat | ![]() |