Az ökumenikus mozgalom teljesen áthatotta a XX. század keresztény történelmét. A protestáns eredetű egységtörekvéshez a Katolikus Egyház is csatlakozott a II. Vatikáni Zsinat Unitatis Redintegratio kezdetű, az ökumenizmusról szóló határozatával. A zsinatot követő harmincéves teológiai párbeszéd eredménye az Augsburgban 1999. október 31-én, a Reformáció ünnepén aláírt, a megigazulás tanáról szóló Közös Nyilatkozat A Lutheránus Világszövetséget Christian Krause elnök, a Katolikus Egyházat pedig Edward Idris Cassidy bíboros képviselte. A nyilatkozat szerint a két felekezet egyetért a megigazulás tanításának alapigazságaiban, és kimondják, hogy a még meglévő eltérések nem jelentenek tanbeli eltérést. A megbékélés nyomán a különbözőségek többé már nem hatnak megosztóan a mai, ökumenikus partneri viszonyban. A Közös Nyilatkozat példája igazolja, hogy egy rendkívüli alapossággal követett teológiai párbeszéd, ha megfelelő tárgyilagosság és hiteles szeretet kíséri, eljuthat az egymással való megbékélés és kiengesztelődés megtapasztalásáig
Az evangélikus-katolikus közös nyilatkozat a megigazulás tanításáról Az ökumenikus mozgalom teljesen áthatotta a XX. század keresztény történelmét. A protestáns eredetű egységtörekvéshez a Katolikus Egyház is csatlakozott a II. Vatikáni Zsinat Unitatis Redintegratio kezdetű, az ökumenizmusról szóló határozatával. A zsinatot követő harmincéves teológiai párbeszéd eredménye az Augsburgban 1999. október 31-én, a Reformáció ünnepén aláírt, a megigazulás tanáról szóló Közös Nyilatkozat A Lutheránus Világszövetséget Christian Krause elnök, a Katolikus Egyházat pedig Edward Idris Cassidy bíboros képviselte. A nyilatkozat szerint a két felekezet egyetért a megigazulás tanításának alapigazságaiban, és kimondják, hogy a még meglévő eltérések nem jelentenek tanbeli eltérést. A megbékélés nyomán a különbözőségek többé már nem hatnak megosztóan a mai, ökumenikus partneri viszonyban. A Közös Nyilatkozat példája igazolja, hogy egy rendkívüli alapossággal követett teológiai párbeszéd, ha megfelelő tárgyilagosság és hiteles szeretet kíséri, eljuthat az egymással való megbékélés és kiengesztelődés megtapasztalásáig 01894 200 HUF Szent István Társulat | ![]() |