II. János Pál pápa 1985. február 11-én megalapította
Az Egészségügyben Dolgozók (Az Egészség Lelkipásztori Szolgálata)
Pápai Tanácsát, mert hittel és szeretettel áthatott választ
akart adni az egészség világából érkező kihívásokra. A Dikasztérium első elnöke, a már elhunyt Fiorenzo Angelini bíboros
jó meglátással 1994-ben közzétette Az Egészségügyben Dolgozók
Kartáját, melyet a következő években legalább 19 nyelvre
lefordítottak, és jó segédeszközt jelentett az egészségügyben dolgozók
alapvető képzéséhez és későbbi továbbképzéséhez is.Ezt követően a biomedikális és tudományos kutatások, illetve
Szent II. János Pál, majd XVI. Benedek és Ferenc pápánk 1994 utáni
pápai megnyilatkozásainak hatására, a Dikasztérium, megtartva
az eredeti struktúráját, és az egészségügyben dolgozók életszolgálatra
szóló hivatására koncentrálva, elindította e dokumentum revízióját.
A most közzétett szövegben tehát revízió és frissítés történt, melyekkel
a korábbi témákat érthetőbb és aktuális nyelven fogalmaztuk
meg, a tudományos eredményeknek megfelelően frissítettük,
és átnéztük a hivatkozott teológiai dokumentumokat is.
Az egészségügyben dolgozók új kartája II. János Pál pápa 1985. február 11-én megalapította
Az Egészségügyben Dolgozók (Az Egészség Lelkipásztori Szolgálata)
Pápai Tanácsát, mert hittel és szeretettel áthatott választ
akart adni az egészség világából érkező kihívásokra. A Dikasztérium első elnöke, a már elhunyt Fiorenzo Angelini bíboros
jó meglátással 1994-ben közzétette Az Egészségügyben Dolgozók
Kartáját, melyet a következő években legalább 19 nyelvre
lefordítottak, és jó segédeszközt jelentett az egészségügyben dolgozók
alapvető képzéséhez és későbbi továbbképzéséhez is.Ezt követően a biomedikális és tudományos kutatások, illetve
Szent II. János Pál, majd XVI. Benedek és Ferenc pápánk 1994 utáni
pápai megnyilatkozásainak hatására, a Dikasztérium, megtartva
az eredeti struktúráját, és az egészségügyben dolgozók életszolgálatra
szóló hivatására koncentrálva, elindította e dokumentum revízióját.
A most közzétett szövegben tehát revízió és frissítés történt, melyekkel
a korábbi témákat érthetőbb és aktuális nyelven fogalmaztuk
meg, a tudományos eredményeknek megfelelően frissítettük,
és átnéztük a hivatkozott teológiai dokumentumokat is. 14101 1260 HUF Szent István Társulat | ![]() |