Húsvét a keresztény élet középponti
eseménye. Jézus Krisztus értünk vállalt
kereszthalála és feltámadása – a megváltás
műve – nyitja meg számunkra
azt a valóságot, amely az embert kiszabadítja a téridő szorításából. Húsvét
nélkül reménytelenségbe, abszurditásba
fulladna életünk. Elveszítené távlatát,
amelyre pedig olyannyira vágyakozik
minden ember. Az emberiség fejlődése abban keresendő, hogy előrehaladásban – megtorpanásoktól,
visszaesésektől kísérve ugyan
– egyre inkább alkalmassá váljék Isten
fölismerésére. A teremtmény – az ész
és a hit elválaszthatatlan összefonódásával
– ráismer Teremtőjére.Ez a mozzanat rendkívüli örömforrás.
A húsvéti ünnepkör hozzásegíthet ennek
az örömnek az átéléséhez. Az ember
mindinkább felismeri önmagát, és
önmagán keresztül Istent.
Három, Debrecenben élő főpásztor
– eleven ökumenikus szellemben –
a földi értelemben drámai húsvéti eseményeken
túlmutató, a Szeretetben
megmutatkozó Reményről, az ember
Húsvéthoz való viszonyáról beszél ebben
a könyvben.
Hogy a lámpatartóra tegyék Húsvét a keresztény élet középponti

a könyvben. 13986 2340 HUF Szent István Társulat | ![]() |