Az ökumenizmus a XX. század legjelentősebb egyházi mozgalma. Célja a keresztények egyetemes egységének helyreállítása. A Szentlélek ihletésére az elmúlt század első évtizedeiben, a protestáns egyházakban indult el történelmi útján ez a mozgalom. Egyházunk – az idők jeleire figyelve – a II. Vatikáni Zsinaton kapcsolódott be hivatalosan az ökumenikus mozgalomba. Elkötelezte magát az ökumené ügye mellett, mert Krisztus Urunk övéinek egységét akarta, és követőinek mai megosztottsága „botrány” a világ előtt.
Az összefoglalást a teológiát tanulóknak és azoknak szántuk, akik hiteles tájékoztatást szeretnének kapni azzal a vallási mozgalommal kapcsolatban, amelynek társadalmi vonatkozása is van. A 3. kiadással a II. Vatikáni Zsinat kezdetének 50. évfordulójára emlékezünk, illetve arra az egyetemes zsinatra, amely külön határozatot hozott a keresztény egységtörekvésekről.
Bevezetés az ökumenizmusba Az ökumenizmus a XX. század legjelentősebb egyházi mozgalma. Célja a keresztények egyetemes egységének helyreállítása. A Szentlélek ihletésére az elmúlt század első évtizedeiben, a protestáns egyházakban indult el történelmi útján ez a mozgalom. Egyházunk – az idők jeleire figyelve – a II. Vatikáni Zsinaton kapcsolódott be hivatalosan az ökumenikus mozgalomba. Elkötelezte magát az ökumené ügye mellett, mert Krisztus Urunk övéinek egységét akarta, és követőinek mai megosztottsága „botrány” a világ előtt.
Az összefoglalást a teológiát tanulóknak és azoknak szántuk, akik hiteles tájékoztatást szeretnének kapni azzal a vallási mozgalommal kapcsolatban, amelynek társadalmi vonatkozása is van. A 3. kiadással a II. Vatikáni Zsinat kezdetének 50. évfordulójára emlékezünk, illetve arra az egyetemes zsinatra, amely külön határozatot hozott a keresztény egységtörekvésekről. 08692 1620 HUF Jel Kiadó | ![]() |