Férfi és nő az ókori kereszténységben

A kereszténység első négy századában olyan „gender forradalom” zajlott le, melynek öröksége mindmáig hat az európai kultúrában. Az első keresztények nemcsak a templommal és a zsinagógával szakítottak, hanem szociokulturális környezetükkel is. Azt, hogy a világi társadalom struktúráit mennyire nem tartották magukra érvényesnek, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy – az ókori civilizációkban egyedülálló módon! – férfi és nő egyenlőségét hirdették, támadták a társadalom alapsejtjét, a házasságot és a családot, és az aszkéta önmegtartóztatást és a szüzességet állították be példaértékűnek férfinak és nőnek egyaránt. A korai keresztények biológiai családjukat megtagadva mesterséges családokat hoztak létre. Sőt még ennél is továbbmentek: nem fogadták el, hogy Isten testi létezőknek teremtette a férfit és a nőt, mert a biológiai nemeket az eredendő bűn büntetésének tartották. „Isten megteremtette az embert, saját képmására (...) férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,27) – ezt a szentírási szakaszt a korai keresztények sokkal árnyaltabban, lelkileg sokkal gazdagabban értelmezték, mint a maiak. Hogyan teremthetett a romolhatatlan Isten romlandó, testi valóságot? Hogyan szánhatta már a teremtéskor halálra teremtményeit? Társadalmat teremtett-e Isten vagy egyéneket? Történeti személy volt-e Ádám vagy lelki teremtmény? Közösséget vagy egyént teremtett-e ezzel Isten? A Társaság konferenciája az ember biológiai (sex) és társadalmi nemi (gender) meghatározottságának teológiai, filozófiai, egyháztörténeti, irodalmi, nyelvészeti, művészeti vonatkozásait egyaránt igyekezett felmutatni, a patrisztika legfrissebb kutatási eredményeit és legkülönbözőbb nézőpontjait, módszereit reprezentálva.