Egy diplomata feljegyzései

Sík Endre útja a kispapi reverendától a szocialista Magyarország külügyminiszteri székéig hatalmas távlatokat tár elénk. A tiszta erkölcsű és még tisztább szándékú ifjú eljut országa, majd az egész világ dolgozó népe sorsának megismeréséhez, érzékeléséhez. Harminc esztendei szovjet emigráció után hazatér a háború szörnyű pusztításaiból épphogy ocsúdni kezdő Budapestre, hogy képességeinek teljes latbavetésével beálljon az új társadalom építőinek sorába. Csakhamar felelősségteljes munkát bíznak rá: 1946-ban a washingtoni magyar követség kulturális attaséja lesz. Nehéz, számára merőben uj "mesterséget" kell kitanulnia - a diplomata mesterséget. S ez annál nehezebb feladatot jelent, mert az első időkben, mint a követség egyetlen kommunista beosztottja, teljesen magára hagyatva kezdi meg tevékenységét, a koalíciós pártoknak az új rendszerrel nem éppen szimpatizáló képviselőitől körülvéve, akik inkább akadályozzák, semmint segítik munkáját. Körülötte forr, hullámzik a "nagypolitika"