A magyar valóság kálváriáján

Szeghalmi Elemér 1929-ben született Budapesten. A fővárosi bencés gimnáziumban érettségizik, ezt követően bölcsészkaron középiskolai tanári oktatólevelet és irodalomtudományi doktorátust szerez. 1951 és 1987 között a Magyar Állami Operaház énekkari szólamvezetője, közben külső cikkírója a katolikus sajtónak . 1949-től az Új Emberben, 1953-tól a Vigiliában jelennek meg írásai. 1987-től belső munkatárs, majd 2003-ig kulturális rovatvezető az Új Ember hetilapnál. Publicisztikai tevékenységéért 1944-en a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztej kitüntetést, irodalmi munksságáért 1991-ben Rónay György- díjat, 1996-ban József Attila-díjat kap. A korábbi irodalomtörténeti és portrékötetek után javarészt publicisztikai és kisprózai írásokat tartalmaz Szeghalmi Elemér új könyve. A szerző az 1945-ös dátummal kezdődő nehéz időszakban a katolikus sajtó és irodalom kivételes missziójának bemutatása mellett világosan utal a kommunista politikai keresztényellenes tendenciáira, azokra a súlyos küzdelmekre, amelyek valójában a hazai társadalom vallásos és hazafias rétegének egykori élethalálharcát jelentették. Szeghalmi e korszak elemzése során tudatosan emeli ki Mindszenty József bíboros történelmi szerepét és legendás alapját, valamint olyan országos jelentőségű momentumokat is fölidéz, amelyek az 1945-48-as koalíciós évek látszatszabadsága idején egy hamisítatlan diktatúra elnyomó rendszerét "segítették" elő. A tárcák és Arcélek író-portréi mintegy kiegészítik és egyben enyhítik a publicisztikai anyag súlyosabb, komorabb fejezeteit: egyfajta humán szellemiséget és derűt igyekeznek fölvillantani az olvasók számára.